Tartalomjegyzék

2018: Erdély közepén jártunk

2016: Sütő-Nagy István: A Rohácsi medencében Zuberec-Bölényfalván

2014: Terényi programterv

2013: A Szabadság Vándorai szakosztály 2013. május 1-4-i túrája a Zempléni-hegységben

==========================================================================

Erdély közepén jártunk

A Szabadság Vándorai természetjáró szakosztály tagjainak 2018. június 30. - július 7-i túrájának összefoglalója.

Szombaton 6.30-kor indultunk autóbusszal a Déli pályaudvartól az M3-as úton és Berettyóújfalun át Nagyváradra. Először a püspöki székesegyházhoz mentünk. A szépen rendben tartott kertből megtekintettük a római katolikus egyháznak visszaadott, felújítás alatt álló, 1762-től 1770-ig épült barokk püspöki palotát és Tóth István alkotta Szent László király szobrot. A zárt kertrészben pillantást vetettünk Szent László király restaurált barokk kőszobrára, majd belülről megnéztük az 1752-től 1780-ig épült, Giovanni Battista Ricca tervezte, kéttornyú, 70 m hosszú, 30-40 m széles hajójú, barokk Nagyboldogasszony székesegyházat. A monumentális belső teret és a gyönyörűen felújított kupolafreskót alaposan szemügyre vettük, lementünk az altemplomba, ahol Tempfli József (1931-2014) püspök sírjánál és többek között Rómer Flóris (1815-1889) és Ipolyi Arnold (1823-1886) síremlékeiknél tisztelegtünk. Az emeleten kialakított Szent László Múzeumot is felkerestük. Nagyon szépen rendezték be három teremben a Székesegyház kegytárgyaiból, miseruháiból, régi szobraiból és ereklyéiből álló gyűjteményt, amely Szent László hermáját is tartalmazza.

Autóbusszal beutaztunk a belvárosba, a hajdani Kossuth Lajos utcában megnéztünk néhány szép szecessziós házat, majd átmentünk a keleti mór elemekkel díszített, jelentős szecessziós épület, az 1909-ben elkészült Sas-palota fedett átjáróján át, a korábbi Szent László térre, ahol az 1717-1733 között épült Szent László-templom mellett hatalmas óratoronnyal a városháza is áll. Körbetekintés után a Sebes-Körös jobb partjára értünk, ahol pénzváltás után az Állami Színház és a Rákóczi út – amely ma sétáló utca – változatos állagú, többnyire szecessziós épületeit néztük meg. A barokk Váradolaszi plébánia templomnál jobbra fordultunk, majd a nagyváradi írók-költők szoborcsoportjától visszamentünk a bal partra, a Vár felé.

A XI. századi földvárat a középkorban kővárrá, Báthory István majd Bethlen Gábor építette ki és a XVII. században alakították ki a ma is látható ötbástyás alakját. Kezdetben a várat körülvevő árkot a Pece-patak vize töltötte meg. A várban korábban egy gótikus székesegyház állt, melynek alapjait kiásták, és jól érzékelhetően bemutatják a szépen helyreállított palotában. A teljes ötszögletű palota, benne a barokk templom rendbetétele, szépen folyik. Alapos és hitelesnek látszó történelmi és néprajzi kiállítást láttunk a palotában. A várfalak helyre állítására még sok munkára van szükség, csupán a Bethlen-bástya van felújítva.

A várat elhagyva autóbuszra szálltunk és a 76-os úton Belényesen át, majd a 2014-ben megépült kiváló minőségű úton a Köves-Körös mentén Vasaskőfalván át, az 1260 m magasan lévő, Pádis üdülőtelepre utaztunk, ahol öt jó minőségű faházban kaptunk szállást. A szállással egybe épült konyhán és étteremben minden reggel és este korlátlan mennyiségű pálinkával és áfonyalikőrrel valamint bőséges, változatos étellel láttak vendégül.

Vasárnap reggel autóbusszal elutaztunk a Skarica-hágóhoz (1168 m), a Csodavárba vezető útig. Onnan gyalog a Vár-patak kies völgyén legelésző csordák mellett mentünk a vendéglátóhelyekkel kialakított Ponor kempinghez (1080 m). A Csodavár katlanjaihoz előbb meredeken kapaszkodó, majd ereszkedő ösvényen értünk el. Két lehetőség volt a dolinák megtekintésére: vagy a három dolinát egyben körbejárni a pereműkön kialakított körúton, – néhányan ezt választották – , vagy a többség által vállalt úton beereszkedni előbb az 1. számú dolinába, mely elnyeli a Vár-patak vízét és onnan létrákon és drótkötéllel felkapaszkodva a 3. számú dolinától elválasztó élre, melyről 120 m mélybe leereszkedve egy beszakadt barlangon át lehetett meghallani a lent dübörgő patakot. Onnan egy meredek, de egyszerűbben járható úton, a Tulogdi-gádoron értünk ki a perem déli oldalára, ahonnan a körút balkonjairól ámulattal néztünk le a 3-as, majd a 2-es dolinákba. Egy kis kerülővel, de jól járható szekérúton értük vissza a kempinghez, ahonnan a jövetelkor megismert úton mentünk vissza a Skarica-hágóhoz, ahol az autóbusz már várt minket.

Hétfőn reggel ismét autóbuszra szálltunk és így jutottunk el a Varasó menedékházhoz. A széldöntésekre figyelmeztető kiírások ellenére elindultunk a frissen kijárt úton a Köves-Körös és a Meleg-Szamos vízválasztóján át északra az Aragyásza-patak mentén a Babilon Kapuja barlangnyílásba, amelybe belefolyik a patak. Kellő felszerelés és elsősorban lámpák hiánya miatt nem mentünk át a 212 m hosszú barlangon, hanem visszafordultunk és felküzdöttük magunkat a barlang fölé, ahonnan az áthatolhatatlannak tűnő össze-vissza dőlt hatalmas fenyők miatt ismét visszafordultunk. Ekkor nyugat felől kíséreltük meg elérni a Szamos-bazárt, ami három patak, az Aragyásza-, a Feredő- és a Kucsuláta-patakok összefolyása által keletkező Meleg-Szamos áttörése a sziklák között. Sajnos itt is hasonló széldöntések miatt nem vállaltuk az utat, hanem átmentünk a Varasó-havas kettős csúcsaira (1455 és 1461 m), honnan körbe szép kilátás van a környező hegyekre. Innen kimentünk a Pádis-fennsíkra, ahonnan az autóbusz vitt el a szállásra. Onnan többen még felmentek a másfél kilométerre lévő Mócok templomához (1466 m), ahonnan jól belátható a Pádis-fennsík.

Kedden reggel elköszöntünk a vendéglátónktól és visszamentünk a 76-os útra, a Sebes-Körös, majd a Körös-hágón át a Fehér-Körös mentén, Brádig, onnan pedig Dévára utaztunk. Sajnos az Arad-megyei útszakasz nagy része felbontva, nehezen járható volt, így a tervezetthez képest, bő két óra késéssel érkeztünk Dévára, ahol a felvonónál derült ki, hogy aznap technikai okok miatt a felvonó nem közlekedik és a vár is zárva van. Tovább utaztunk Vajdahunyadra, a szépen rendbe hozott várkastélyt látogattuk meg. Vajdahunyad vára az egész történelmi Magyarország egyik leglátványosabb, legmonumentálisabb várkastélya.

Az évekkel korábbi, mindent elborító vörös pornak már nyoma sincs, a kohászati üzemeket nagy részt elbontották, a vár előtti teret parkosították. Kellemes környezetben találtuk a várat, melynek elődjét Zsigmond király adományozta a XIV. században Sorb kenéznek. Az ő unokája, Hunyadi János, aki a várat kaputornyokkal, és védőbástyákkal látta el, külső tornyos várrá alakítva. 1446-ban építik a gótikus várkápolnát, 1452-ben a kéthajós gótikus lovagtermet. Hunyadi halála után özvegye, Szilágyi Erzsébet reneszánsz ízlés szerint bővíti, ekkor épül az északi épületrész udvarán látható Mátyás-loggia. A várat Mátyás király Korvin Jánosnak ajándékozta. Későbbi tulajdonosa, Bethlen Gábor fejedelem az északi szárnyra egy, a délire két emeletet húzatott, ekkor barokk belső díszítést kapott a kastély. Több tűzeset után 1870 és 1880 között Steindl Imre és Schulek Frigyes restaurálták.

A négy pilléren nyugvó fahídon lehet közvetlenül, a mélyen futó Zalasd vize felett bejutni. A jó állapotú udvarból jobbra nyílik az erdélyi gótika gyönyörű alkotása, az öt nyolcszögletű oszloppal két hajóra osztott lovagterem, ahol középkori fegyverekből álló kiállítást rendeztek be. Itt van Hunyadi János szobra is, melynél koszorúval tisztelegtünk. A várkastély bejáratától balra találjuk, a Szilágyi Erzsébet által építtetett, reneszánsz Mátyás-loggiát, melyben Mátyás király lakott a hagyomány szerint. A loggia felső emeletén még láthatóak, a nem túl jó állapotban lévő freskórészletek, melyek a Hunyadi család életének egyes jeleneteit ábrázolják.

A lépcsőházon keresztül mentünk a lovagterem fölötti Országházba. A gótikus teremben nagy fontosságú rendezvényeket, tanácskozásokat tartottak. Innen a Kapisztrán-toronyba jutunk, melynek éke egy eredeti gótikus kandalló. Az udvaron látható pompás neogótikus árkádsor Steindl Imre alkotása. Ugyancsak a várudvarból nyílik a gótikus várkápolna bejárata. A Bethlen-terasz feletti kerek tornyon egy páncélos vitéz szobra áll.

Utazásunkat Hátszegen át, a város keleti külterületén lévő bölény rezervátumba folytattuk. 1958-ban hozták létre Románia első bölényrezervátumát. Ekkor két európai bölény, érkezett Lengyelországból, a Białowieżai Nemzeti Parkból. Azóta 47 bölényborjú született itt. Míg 1979-ben már tizenkét bölény élt itt, most csak heten voltak, négy bika, két tehén és egy kis borjú.

Estére a Dévához csatolt Csernakeresztúrra értünk. Ebben a Dél-Erdélyi faluban jelentős magyar lakosság van, akik többségben a Bukovinából kimenekített székelyek leszármazottai. A faluházban Nyisztor István ismertette a falu és a magyar lakosság történetét. A falu Bukovinai Vendégházában kiadós, finom vacsorával vártak, majd a vendéglátók házainál szálltunk meg.

Szerdán mindenki a szállásadójánál reggelizett, majd az autóbusszal összegyűjtött társaságunk a felvonó üzemkezdetére megérkezett a dévai Várhoz.

Déva vára hajdani erődítmény az Alsó-Maros mentén, a Déva város fölé emelkedő hegyen, egy 250 méter magas sziklán. A Várhegyen már az ókorban, dákok és a rómaiak idejében is emelkedett erődítmény. A várat a tatárjárás után IV. Béla építtette újjá. 1264. augusztus elején itt győzte le V. István híve a IV. Béla pártján álló kunokat. 1302-től a dévai vár volt az erdélyi alvajdák székhelye. Valamikor 1453 előtt került Szilágyi Mihály kezére, majd V. László

 Hunyadi Jánosnak adományozta, és Corvin János haláláig (1504) a Hunyadi-család

 birtokában maradt. A mohácsi vészt követően Perényi Péter vajda kapta meg, majd 1529-ben Szapolyai János szerezte meg, aki 1539-ben feleségének, Izabellának adta jegyajándékul. A dévai vár börtönében szenvedte el rabsorsát Dávid Ferenc, Erdély első unitárius

 püspöke, aki itt halt meg 1579. november 15-én. Szintén itt raboskodott Dobó István, az egri hős, aki Izabella királyné parancsára került fogságba. 1580 körül a katonai jelentőségű várat ismét megerősítették. I. Rákóczi György idején épült a déli részen levő kerek bástya. 1657-ben a török nagyvezír foglalta el a várat. I. Apafi Mihályfejedelemsége alatt (1661–1690) a vár jórészt börtönként működött. A Rákóczi-szabadságharcban, 1704-ben kuruc kézre jutott. 1717–1719 között Erdély katonai parancsnoka. Steinville tábornok a várat jelentősen megerősítette, a várrendszer sérüléseit kijavíttatta, és Vauban-rendszerűvé bővíttette. Az 1848/49-es szabadságharcban Déva ostroma a három sikeres magyar ostromok egyike volt. Déván kívül még Budát és Aradot sikerült elfoglalni. Ezt követően Bem lőszerraktárt rendeztetett be a várban, ami azonban a temesvári csatavesztés után rejtélyes körülmények között felrobbant, több mint száz honvéd halálát okozva.

2003-ban kezdődtek el a munkálatok egy telekabin megépítésére, amely 2005-ben fejeződött be. A 158 méter hosszúságával és a szintkülönbség figyelembevételével, akkor Európa első ilyen típusú leghosszabb telekabinja volt. A telekabin 180 m magas szintkülönbségről indul és 342,65 m magasba vontat kabinonként 16 főt. A 2 m/s sebességgel közlekedő telekabin 2,5 perc alatt ér fel a várba. A felvonókábel 277 méter hosszú és 24 fémoszlopon fekszik. 2008-ban nagyszabású helyreállítási munkálatok kezdődtek.

A telekabinon feljutva körbejártuk a szépen rendbe hozott alsó és középső szint falait, bástyáit. Sajnos a felsővár romosan zárva van, így nem jutottunk el Dávid Ferenc sírjához sem. Visszafelé a telekabinra várva, Ági felolvasta a vár balladáját:

Kőműves Kelemen

Magas Déva várát építeni kezdték,

Annak élit-ügyét semmibe se vették.

Amit reggel raktak, estére leomlott,

Amit este raktak, reggelre leomlott.

Tizenkét kőmíves azt a törvényt tette:

Melynek felesége hamarább jön ide,

Rögtön megfogassék, bédobják a tűzbe,

A szép, fehér hamvát keverjék a mészbe.

Kocsisom, kocsisom, nagyobbik kocsisom,

Az uramhoz menni volna akaratom!

Fogd be a lovakat, hajtsad ide elé,

Hadd menjünk, hadd menjünk Déva várra felé!

Asszonyom, asszonyom, forduljunk mi vissza!

Rossz jelenést láttam az éjjel álmomba’:

Hogy az udvarunkba’ egy mély kút vala rakva,

És a kicsiny fia oda beléhala.

Kocsisom, kocsisom, nem fordulunk vissza,

Ameddig az uram arcom nem láthatja.

A lovak se tiéd, a hintó se tiéd.

Hajtsad a lovakat, hadd haladjunk elé!

Kőműves Kelemen hogy őket meglátta,

Nagy keserves szóval e szavakat mondta:

Csapjon le az útra tüzes istennyila,

Horkolva térjenek a lovaim vissza!

Jó napot, jó napot tizenkét kőmíves,

Néked is jó napot, Kelemen kőmíves!

Édes feleségem, hát miért jöttél ide,

Miért jöttél ide a nagy veszedelmbe?

Tizenkét kőmíves azt a törvényt tette:

Melynek felesége hamarább jön ide,

Rögtön megfogassék, bédobják a tűzbe,

A szép, fehér hamvát keverjék a mészbe.

Rögtön meg is fogták, bétették a tűzbe;

A szép, fehér hamvát keverték a mészbe.

Ezzel állították magas Déva várát,

Csak így nyerhették el annak drága árát.

Apám, édesapám, kedves édesapám,

Hogy maradt, hol maradt messzire az anyám?

Elmaradt messzire, hazajön estére.

Este is eljőve, haza mégse jőve.

Másnap reggel pedig az ő kicsi fia,

Elindult, elindult magas Déva várra.

Háromszor kiáltá magas Déva várán:

Anyám, édesanyám, szólj bár egyet hozzám!

Nem szólhatok, fiam, mert a kőfal szorít,

Erős kőfal közé vagyok berakva itt.

Szíve meghasada, a föld is alatta,

S az ő kicsi fia oda belehulla.

Déváról visszautaztunk az Erdélyi Aranynégyszög nyugati sarkára, Brádra, ahol az Arany Múzeumot látogattuk meg Gál Jóska igen szakszerű, érdekes vezetésével.

Brád római kori aranybányászata a középkorban feledésbe merült. Bányáit a 18. században a Ribiczei család vette ismét művelés alá, később a Tholdalagi és a Zeyk család

 tulajdonába kerültek. Alkalmaztak itt egy, a későbbi bányavasút elődjének tekinthető, nyomkarikával ellátott fagörgőkön gördülő bányakocsi típust.

A több mint 100 évvel ezelőtt alapított múzeumban kiállított, több mint 2000 kiállítási tárgy közül, a természetes aranyérc gyűjtemény a múzeum legértékesebb része. Az itt kiállított darabok az Érchegység aranybányáiból kerültek a múzeumba, és a világ legjelentősebb gyűjteményei között tartják számon. Itt kaptak helyet azok a régészeti leletek, amelyek egyértelműen igazolják az ember 5000 éves jelenlétét ezen a vidéken, és bemutatják az aranyérc bányászásának és feldolgozásának folyamatát is. Megismerhetjük az aranyérc előfordulási formáit: finom diszperziós, szabad, vagy más ritka ércekkel történő egybenövéses lehetőségeit, valamint olyan kémiai elemekkel történő keveredését, mint a tellúr. A kiállított ércek különböző növények, állatok alakjaira emlékeztetnek, de van ágyúra, sőt Románia térképére emlékeztető darab is. Az ásványérc-kollekció több mint 800, a világ minden tájáról érkezett ásványt tartalmaz.

Innen a Vulkán-hágon és Abrudbányán át Bucsony községbe utaztunk, amely felett a kárpáti homokkő képezte hegyek gyepes, sima felszínéből mered föl a Kopasz-Detonáta (1181 m.) nevezetes bazalthegye. A gerincből kiemelkedő sziklataraj óriási, összehajlított fahasábok módjára szabályosan egymás mellé sorakozó s ívelten hajló bazaltoszlopokból áll, melyek keresztmetszetben legyezőszerű hajlást mutatnak. A bazalt itt egy ÉÉK-DDNy-i irányú hasadék mentén tört elő és az oszlopok a kitörés folytán keletkeztek, melyek egy része a gyakori villámcsapások következtében széttöredeztek.

A faluban hagyott autóbusztól egy épülő makadám úton mentünk a Detonáta felé, majd szinte megkerülve a csúcsot, nehezen találtuk meg az igen meredek, csúcsra vezető ösvényt. Csak a csúcsgerincen találtuk meg a megdermedt bazaltoszlopokat, melynek a másik oldala legalább százméteres, függőleges leszakadás. A csodálatos körkilátást élveztük a meredek gerincen, a természet fantasztikus játékának hatottak a mélybe szakadt bazaltoszlopok. A visszaereszkedés után a körbejárást folytatva, több helyről sikerül alulról álmélkodnunk az ívesen megdermedt bazalt orgonák hosszú sorain. A faluba vissza egy jól járható szekérúton ereszkedtünk le a tervezett két és fél óra helyett, több mint négy órával. A késői idő miatt Abrudbányán, Topánfalván át, végig az Aranyos mentén megállás nélkül mentünk Torockóra, ahol két panzióban kaptunk szállást és az egyik éttermében étkeztünk a további napokban.

Csütörtökön az autóbuszvezetőnek szabadnapot kellett biztosítanunk, ezért reggeli után a városból (580 m) a Várszikla (1113 m) és a Székelykő (1129 m) közötti nyeregbe (1050 m), a szuszogtató ösvényen, kőfolyások mentén 3 kilométer (légvonalban másfél kilométer) alatt közel 500 m szintet emelkedtünk, majd a város felett meredeken emelkedő Székelykőre mentünk fel. Megdöbbenve láttuk, hogy a csúcson két geodéziai betontömb olajfestéktől élénk román színekben pompázik.

A Székelykő egy kopár hegycsúcs Torockótól keletre, a Torockói-hegység része. Jellegzetes formája miatt, a faluból nézve itt kétszer kel fel a nap. A környékre jellemző nagyon változatos domborzat elsősorban a különböző összetételű kőzettani elemek – mészkő, homokkő, konglomerátum és vulkanikus kőzet – jelenlétével magyarázható. A változatos, 300 métertől 1280 méterig emelkedő felszínt a többrendbeli tektonikai mozgások alakították ki.

A csúcsról dél felé ördögszántásokon (karrmezőkön) indultunk tovább a gerincen. Igen lassan értünk le, így elmaradt Torockószentgyörgy és a várának a látogatása. Helyette a Székelykő alatti teraszos mezőkőn mentünk vissza a városba, mivel fél ötre volt megbeszélve a Torockói Néprajzi Múzeum látogatása.

Torockó vidéke korán benépesülhetett, akik elkezdték a vas, arany, ezüst és réz bányászatát. III. Endre 1291-ben kiadott kiváltságleveléből megtudhatjuk, hogy Torockón már az 1200-as években külföldről behozott bányászok laktak. Osztrák, magyar és német földről érkezettek dolgoztak a környék bányáiban. A magyarok nagyobb számának köszönhetően az idegenek magyarosodtak el, és nem a magyarok vegyültek el. Ennek ellenére a népviselet megőrizte a német népviselet bizonyos vonásait. János Zsigmond uralkodása alatt a lakosság áttért az unitárius vallásra, és azóta is Torockót e hit hívei lakják. A 19. század második felében a bányák kimerülésével a vasbányászat és a vasfeldolgozás megtorpant, és ez a település fejlődését is lelassította.

Az alig több mint 500 lelket számláló, szinte teljesen magyar, unitárius városkában a Néprajzi Múzeum gazdag gyűjteményében megtalálhatók a vasbányászat, a vasfeldolgozás eszközei és a torockói népművészet leggazdagabb népviseleti gyűjteménye, festett bútorok, háztartási eszközök, keresztszemes és rámán varrott kézimunkák. A népviselet az ősi magyar és német keveréke, nemes kelméivel, az úri-polgári ruhatárhoz közelálló darabjaival, kevés színhasználatával (fehér, azután a kék és a zöld), hímzéseivel kiválik a többi erdélyi öltözet közül. Jellegzetes darabja a kétlábas piros csizma, az eladósorban levő lányoknál az aranyhímzéssel díszített párta, a fémlemezkékkel díszített ing és télen a prémes mellények, kabátok.

Torockó látnivalói közé tartozik a főterén, a Piactéren található unitárius erődtemplom és iskola. A tér északi részén találhatjuk Torockó egyik legjellegzetesebb látnivalóját, a vajort, azaz a vályút, itatót és azok alján levő vízmedencét. Az igazi látnivaló azonban a fehérre festett, szász építészeti elemeket tartalmazó házak alkotta gyönyörű és egységes utcakép. A község műemlék jellege, különös hangulata annak köszönhető, hogy az 1870-es tűzvész után épült házak nagy része változtatások nélkül fennmaradt. A Piactérre néző házak Torockó ismertető jeleivé váltak. A Piactér nyugati oldalán építkeztek a legtehetősebbek, a verősgazdák (vasfeldolgozó műhelyek, kohók tulajdonosai) és a vasváltók (nyersvassal és vaseszközökkel kereskedő torockói lakosok). A Tilalmas oldalába nyúló utcák zömében a hajdani bányászok laktak. Az Alsó utcában, Borrév felé laktak a kovácsok, itt voltak hajdan a fegyverkészítő, vasmegmunkáló mesterek műhelyei. A Torockószentgyörgy felé futó utcákat inkább földműveléssel foglalkozó családok lakták.

Pénteken reggeli után autóbuszra szálltunk és Nagyenyedre utaztunk.

A szász alapítású várost először 1299-ben említi oklevél. Vártemplomát 1333. és 1335. között építették polgárai. Az Árpád-kori várat a 14. és 15. században bővítették, nyolc torony őrizte. 1437-ben Budai Nagy Antal parasztserege elfoglalta, de rövidesen feladta. 1600. szeptember 17-én Mihály vajda, majd Basta is felégette. 1658-ban a tatárok rabolták ki. 1658. február 10-én II. Rákóczi György 317 megnemesített hajdúvitézének adományozott a városban telket, így lett a három erdélyi nemesi város egyike. Gyulafehérvár pusztulása után (1658) 1662-ben ide helyezte át Gyulafehérvárról I. Apafi Mihály (1661–1690) a leégett főiskolát és a Kollégiumot, melytől a város élete fellendült.

1704. március 13-án Rabutin gyújtotta fel. A város védelmében 30 diák esett el. Erről az időről szól Jókai Mór "A nagyenyedi két fűzfa" c. beszélye (1853).

A várost 1849. január 8-a és 17-e között az Axente Sever és Prodan Simion muzsnaházi pópák-vezette román felkelők elpusztították. 800-1000 védtelen embert mészároltak le helyben, nem kímélve csecsemőt, nőt, aggastyánt sem. Közel ugyanennyien, akik mezítláb a környező hegyekbe menekültek, megfagytak a huszonnégy fokos, dermesztő hidegben. A férfiak a magyar szabadságharc seregében szolgáltak, így nem harc volt ez, hanem közönséges, aljas mészárlás-rablás. A házakat, templomokat kirabolták, és felgyújtották, tűz martaléka lett a református kollégium és híres könyvtára is. A halottak egy részét a vársáncba, másik felét az addig mészoltónak használt, a vár sáncai melletti gödörbe temették, ahol az emléktábla áll. Római számok jelzik a pogrom puszta dátumát, MDCCCXLIX január 8. Ezen a helyen hagytuk mi is a megemlékezésünk koszorúját.

A város fő látnivalója a vár, tíz méter magas falaival, a falakon belül pedig a XIV. századi református és XIX. század második felében épült német evangélikus templommal. Az eredeti gótikus templom belsejét barokk stílusban alakították át, csak a szentély őrizte meg gótikus jellegét. Az egykor háromhajós templomból mindössze a fa hajó maradt fenn. A XVIII. században többségbe jutott magyar református lakosság véglegesen megkapta a német lutheránusoktól a nagytemplomot, akik az ugyancsak a várban levő kistemplomot használják a mai napig. A vár jelenleg felújítás alatt áll, főleg a falakat tatarozzák, ezért csak belül az udvart és a várat kívülről láthattuk.

A nagyhírű református kollégium történetének első szakasza Gyulafehérvárhoz kötődik. 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem (1613–1629) a fejedelmi székvárosban alapította meg a Collegium Academicumot. A tanintézmény az akadémiai három fakultást – filológia, filozófia és teológia – 1629-ben érte el. A külföldről érkezett tanárokat és külföldön végzett erdélyieket is alkalmazott az akadémián, elindította a kollégium építésének munkálatait. Saját könyvgyűjteményéből lerakta a könyvtár alapjait. 1628–1629-ben számos birtokot adományozott a kollégiumnak.

Apafi Mihály fejedelem 1662-ben ideiglenesen Nagyenyedre költöztette az iskolát, ezt az 1682-es református zsinat véglegesítette. A Kollégium épületegyüttese Nagyenyed szívében egy sarokparcellán áll, a Vártemplom bejáratával szemben. 1707-ben a várost labanctámadás érte, amikor a kollégium épületei majdnem teljesen megsemmisültek, majd 1720–1743. között épült fel az ún. „nagykollégium”, egy négyzet alaprajzú, emeletes, belső udvaros épület és 1775-ben épült a „kiskollégium. Az 1820–1830-as években épült az új, kétemeletes déli szárny a vártemplommal szemben, amelyet a mai főszárny építésekor jelentősen átalakítottak.

A földszint helyiségei és az emeleti folyosó boltozatosak. Talán a XVIII. századból, a régi nagykollégiumból származik az egyik oldalkapu fölé befalazott kőbe faragott kollégium-címer a Bethlenek címerképével, felirata: INSIGNE (collegii Bethleniani). A Kollégium mai épülettömegét a keleti szárny megépülésével, 1883–1885 között nyerte el. A keleti szárny is két emeletes, egyenes- és félköríves záródású ablakai elegáns vakolatkerettel rendelkeznek. Az emeletek felől a belső udvarra árkádsor nézett, később az árkádokat beüvegezték, a főbejáratot gazdag fémrács ékesíti 1885-ös évszámmal, fölötte a Kollégium címere látható. Az épület udvari falán a híres diákok névsora olvasható, valamint egy emléktáblát is van, melyet Kőrösi Csoma Sándor tiszteletére állítottak, aki innen indult ázsiai útjára.

A Kollégiumot kívülről alaposan szemügyre vettük, az udvarát körbe jártuk, a táblákra nemzeti szalagot kötöttünk. Kinyitották részünkre az iskola múzeum-tantermét, ahol a legalább száz éves berendezését, korabeli oktatási eszközöket, térképeket, tankönyveket, zeneeszközöket, a diákok rajzmappáit és egyéb tárgyait tekintettük meg. A múzeum tárlóinak jelentős hányada is XIX. századi eredetű.

Innen Tordára utaztunk, ahol előbb a város felett újonnan kialakított parkolóból jutottunk be egy modern látogatóközponton át a sóbányába.

A több mint 13 millió éves, csaknem 1200 méter vastagságú sóréteget Torda észak-keleti részén már a rómaiak megkezdték kitermelni. A magyar termelés első írásos nyoma a kancellária, 1075-ben kiállított, sóbánya-vámmal kapcsolatos dokumentációja. A jelenlegi sóbánya története Habsburg fennhatóság alatt kezdődött. Első ütemben a Terézia bányánál harang formájú termekben (József, Mária Terézia, Antal) termeltek, később a trapéz alakú kialakítással (Ferenc József galéria), a XIX. század közepétől jelentősen növelték a hatékonyságot. Csak emberi és igavonó erőt használtak, lovak által húzott csigaszerkezettel került felszínre a só. A munka a tordai sóbányában 1932-ben állt le. A világháború alatt légvédelmi búvóhelyként szolgáltak a tárnák a lakosság számára, a háború után pedig sajtot érleltek a járatokban.

A tordai sóbányát 1992-ben nyitották meg újból, nagyon elhanyagolt állapotban volt. 2008-2009-es években felújították és 2010 januárjától látható. A tordai sóbánya egy igazi sóbányászati múzeumnak tekinthethető, amely turisztikai központ, gyógyhely is. A benti hőmérséklet 10-12 Celsius fok. A bejárása gyalogosan vagy egy panorámalift segítségével is lehetséges. A földalatti tavat a harang alakú Terézia-bányában találjuk a megfagyott vízesésnek tűnő, mennyezetről „lefolyó” sókristályok zuhatagával.

A Ferenc József Alagúton át vezetett úton értünk a két fő tárnához. A Névsorolvasás termében lévő, sóba faragott oltár, ahol hetente tartott istentiszteletet egy lelkész: ezeken részt vett a sóbánya vezetősége és a helyi nemesség; a műszakváltások előtt pedig itt imádkoztak a bányászok. Fantasztikusan néz ki a szoborra és a keresztre sóval borított hálóból készült lepel, mely a turistákat védi, Az oltár termében történt a munkások névsorának felolvasása a munka megkezdése előtt és a befejezése után. Az oltárt és annak termét az 1700 körül megépült Gazdagok lépcsője segítségével közelíthetjük meg: a fából készült lépcsőt a nemesek használták akkor, amikor meglátogatták a bányát, innen ered a név. Itt látható a legjobban, miként borít be mindent a só. Innen 45 méteren keresztül lépcsőkön mentünk le a bányába, közben csodáltuk a hatalmas termekben a só vetüléseinek rajzolatait.

A föld alatt liftek is segítik a közlekedést, a nagy érdeklődésre való tekintettel azonban elég hosszú sorok várakoztak előttük, így sokan a lépcsőzést választották a Terézia és a Rudolf tárnák bejárásához. A Rudolf tárnában van asztaltenisz, minigolf, teke, biliárd és egy panorámás óriáskerék és egy amfiteátrum is. A Terézia tárnában egynyolc méter mélységű, magas sótartalmú tó is van. Ez a tordai sóbánya legrégebbi tárnája, itt 1690. és 1880. között a vízszintes kivágás módszerével folyt a kitermelés.

Visszafelé megálltunk a bányászati múzeumnak berendezett teremben, ahol láthatók a középkori felszerelések, mint az emelőszerkezet, amely 1865 táján készült fenyőfából és jó állapotban maradt fenn. Négy karja van és mindegyiket egy vagy két ló forgatta váltásban, így került mozgásba a kenderből készült kötél, amellyel kiemelték a kibányászott sót.

A bányalátogatás után autóbusszal bementünk a város főterére, onnan sétáltunk a római katolikus templomba.

1463-ban tartották itt az első országgyűlést, majd az 1505-ös országgyűlésen itt újították meg a három nemzet unióját. 1542. december 20-án az itt tartott országgyűlés ismerte el János Zsigmondot erdélyi fejedelemnek. Az 1557-es országgyűlésen ismerték el a protestáns egyházakat, majd az 1568-as országgyűlésen hirdették ki – Európában elsőként – a vallásszabadságot

. 1601-ben Basta serege elől, Újtorda gótikus református templomába menekültek a lakosok, de az a falakat ágyúkkal szétlőve lemészárolta őket. 1614-ben Bethlen Gáborsóvágóknak adományozta az elnéptelenedett települést, ekkor kezdődött el újra a sókitermelés.

Torda város főterének északi végén magasodik a középkorban Szent Miklósnak, újkori újraszentelésekor Kisboldogasszonynak ajánlott plébániatemplom, az erdélyi késő gótika egyik kevéssé ismert, fordulatos történetű emléke. A 14-15. századból számos adattal rendelkezünk a plébániáról és a templomról. A tordai plébánia a 15. század végén egyszerre hatalmas új templom építésébe fogott.

1565-ben megszűnt az erdélyi katolikus püspökség, s ekkora már Torda jelentős része az unitárius vallást követte. A fejedelemségben élénken zajló hitviták, zsinatok nagyrészt a templom falai között zajlottak, akárcsak azok az országgyűlések, amelyek kihirdették a lelkiismereti szabadságot (1557, 1568).

Nem sokat tudunk a templomról a 16. század második felében. 1686-ban egy német különítmény pusztította el Tordát, ekkor pusztulhatott el a szentély gótikus boltozata. A Rákóczi-szabadságharc okozta károkat a templomon 1714-re javították ki, de ekkorra valószínűleg már nem használták a teljes templomot, csak a szentélyt. 1721-ben Virmond generális, Erdély katonai kormányzója fenyegetéssel és az idős unitárius lelkész meghurcolásával szerezte meg a katolikusok számára a templomot.

A 18. század végén kezdődtek el azok a helyreállítások, amelyek során a templom mai belső és külső képe kialakult. A templom nyugati homlokzati tornya villámcsapás miatt a 18. század közepe táján leégett. A tordai katolikus templom Erdély egyik legnagyobb gótikus épülete. A mai templom tágas hajóval, poligonális szentéllyel és emeletes sekrestyével rendelkezik. A hajó ma egyterű, a boltozat alacsonyabban fekszik, mint a templom magassága, elvágja a gótikus ablakokat. A hajó keleti felén falazott karzat emelkedik, hatalmas orgonával. Egyik északi falpillérhez támaszkodik a fából épített, fehér-arany színezésű szószék, mely 1824-ben készült.

Az Ótordai katolikus templom a nagy jelentőségű 1568. évi tordai országgyűlés színhelye. Ezen az országgyűlésen iktatták törvénybe a vallásszabadságot (első ízben a világon) kimondva, hogy minden közösség szabadon választhatja meg vallását. A vallásszabadság kivívásában nagy szerepe volt Dávid Ferenc reformátornak (1520-1579), az erdélyi unitárius egyház megalapítójának. „A prédikátorok minden helyen hirdessék az evangéliumot mindenki az ö értelme szerint; és a közösség, ha elfogadja, jó, ha nem, pedig senkit ne kényszerítsenek arra, amit lelke el nem fogad; de mindenki olyan prédikátort tarthasson, amelyik neki tetszik. Ezért senki az elöljárók közül, se mások a prédikátorokat ne bántsák, a vallásáért senkit ne szidalmazzanak, az előbbi szabályok szerint. Nem engedik meg senkinek, hogy a tanításért bárkit is büntessenek vagy fenyegessenek; mert a hit Isten ajándéka, ez hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által”. A templomban 2000-ben márványtáblát helyeztek el a fontos esemény emlékére, melyről mi a koszorúnk elhelyezésével emlékeztünk meg.

Visszafelé néhányan pár percre megálltunk a XIII: században már meglévő, akkor Ágostonrendi kolostor templománál, amelyet az ótordai reformátusok 1630-1640. között vettek birtokukba. A templom sok átépítésen ment keresztül, de több eleme utal középkori eredetére.

A főtéren néhány klasszicista és szecessziós épületet láttunk, erősen eltérő állapotban.

Az éppen megeredő esőben utaztunk a napi utolsó programunkra, a Tordai- hasadékhoz.

A tordai hasadék a vulkáni alkotás egyik legbámulatosabb remeke. Itt egy hegylánc tetejétől a talapjáig kettérepedt, a sziklafalak 250-300 méter magasak. A menedékháztól egy lépcsősoron keresztül indulunk el, átkeltünk a Hesdát-patakon, majd a széles úton, a parton haladtunk tovább az egyre jobban szűkülő szurdokba. A Tordai-hasadék 1270 m hosszú, a jól kiépített útvonalat romantikus függőhidak és a sziklafalba vájt, néhol sodronykötelekkel megtámogatott szakaszokkal. Visszafelé is ezen az úton mentünk az autóbuszhoz és sietve igyekeztük vissza Torockóra.

Szombaton reggel elköszöntünk a szállásadóktól, csomagjainkkal autóbuszra szálltunk, és Tordán át Kolozsvárra utaztunk. A Farkas utcai református templom és a Szabó-bástya között sikerült parkolnunk, onnan a zárva lévő Farkas utcai templom előtt álló, Kolozsvári testvérek által 1373-ban készített Sárkányölő Szent György szobor másolatát néztük meg, majd a református kollégium, a Babes-Bolyai Egyetem, a Báthori Középiskola – udvarán Báthori István mellszobrával – és az Egyetemi templom mellett sétálva értünk Kolozsvár főterére. Itt megnéztük Fadrusz János, 1902-ben felállított Mátyás király lovas szobrát, majd tovább mentük Mátyás király emléktáblával jelölt szülőházához, ahol most a Képzőművészeti Főiskola székel. A portás barátságtalan megnyilvánulása után visszatértünk a Főtérre, a Szent Mihály templomhoz. A templom bejárata mellett áll Bocskay Vince munkája, Márton Áron püspök (1896-1980) szobra, melyet 2009-ben szenteltek fel.

A XIV. század közepén kezdték el építeni a Főtéren álló Szent Mihály templomot, amely az erdélyi gótika egyik legszebb alkotása. A 4 méteres kereszttel együtt 80 méteres magasságával Erdély legmagasabb templomtornya. Nevezetes események sora zajlott falai között. 50 országgyűlést tartottak itt, Báthory Zsigmond beiktatásának, Rákóczi Zsigmond, Báthory Gábor és Bethlen Gábor fejedelemmé választásának színhelye. Leglátványosabb részei mérműves ablakai, valamint gazdagon faragott bélletes kapuzatai. A főbejárat felett Zsigmond király címerei és egy Szent Mihály arkangyalt ábrázoló dombormű látható.

Korai, XIV. századi falképei, a déli mellékszentélyben Szent Erazmust és a töredékesen megmaradt Háromkirályok imádása jelenetet ábrázolják. Déli pillérsora előtt kapott helyet a XVIII. századi orgona. A templombelső terének legszebb részei a gazdagon díszített barokk szószék 1750-ből, és az oltártól balra látható, életszerű domborművekkel díszített, páratlan reneszánsz sekrestyeajtó (1528). A templom átfogó restaurálására 1956-57-ben került sor.

Az 1837-1862. között épült neogótikus torony alatti kápolnában tettük a Mátyás király tiszteletére vitt koszorúnkat. A templomlátogatás után az 1773-1785. között épült Bánffy-palota előtt gyülekeztünk, hogy mielőbb a XVI. században megnyitott Házsongárdi temetőbe is eljussunk. Itt a rohamosan szaporodó román sírok között néhány jelentős magyar sírját, Koós Károly, Szilágyi Domokos és Hervay Gizella, gróf Bánffy Miklós, Brassai Sámuel, Apáczai Csere János és Aletta van der Maet (itt Ági felolvasta Áprily Lajos Tavasz a Házsongárdi temetőben versét), Dsida Jenő kerestük fel és kötöttünk nemzeti szalagot. Visszafelé már Nyitva volt a Farkas utcai templom, oda is betértünk egy rövid látogatásra.

Kissé késésben voltunk az előzetes tervhez képest, ezért Körösfőn nem álltunk meg, csak Királyhágón, a gépkocsivezető kötelező pihenésére. A határon simán átjöttünk és fél nyolckor a Déli pályaudvarnál búcsúztunk el egymástól.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sütő-Nagy István: A Rohácsi medencében Zuberec-Bölényfalván

2016. július 2. szombat: 8 órakor 7 kocsival találkoztunk Rákospalotán, további kettővel Parassapusztán, a határon. Összesen 27-en lettünk. Fél 12-re érkeztünk meg a 290 km-re lévő Zuberecre, azaz Bölényfalvára, a nagyon kellemes és barátságos Timea panzióba, ahol Vörös Attila már várt minket.

Ebéd után a Hideg (Studeny)-patak mentén elmentünk Brestová erdei telepre, ott meglátogattuk a skanzent, ami a XIX-XX. század elejei helyi állapotot változatosan érzékeltette. Onnan egy kis emelkedővel átmentünk a Sáros (Blatna)-patakhoz, tovább az országút szélén mentünk vissza a szállásra, ahol közel 12 km megtétele után, kiadós, finom vacsora várt reánk.

2016. július 3. vasárnap: Az egész naposra ígérkező eső miatt megváltoztattuk a tervezett programot. Reggeli után kocsikkal Liptószentmiklósra mentünk. A Főtéren kívülről megtekintettük az 1713-ből származó, barokk Palatinus-házat, ami a hajdani törvényszék, majd megyeháza volt, ma múzeum. A XIX század végén épült, jelenlegi megyeházát és a tér szobrait is megnéztük, majd a mise végén meglátogattuk a XIII. században épült, gótikus Szent Miklós-templomot. A templomban többek között három, szép szárnyas-oltár van. Következő megállónk Liptóújváron volt, ahol a magántulajdonban lévő, felújítás alatt álló XIII. századi várrom mellett vezetővel végig jártuk a XVII. századi, vegyesen berendezett várkastélyt, melyeknek sok nevezetes ura volt, Luxemburgi Zsigmond királytól Corvin Jánoson át a Pongrácokig.

Tovább mentünk Hybbébe, ahol a XIII. századi templomban Balassi Bálint sírját koszorúztuk meg egy kis megemlékezéssel. Visszafelé letértünk Liptószentivánba, ahol 23 kúria és kastély áll. Néhányat kívülről megnéztünk és felkerestük a termálforrásokat és bementünk az erődített templomába is. Visszafelé még egyszer megálltunk Mattyasóc falu XVI. században épült, fallal és bástyákkal erősített Szent László templománál. Mintegy 110 km autózás után érkeztünk vissza a szállásunkra, ahol elbúcsúztunk Vörös Attilától.

2016. július 4. hétfő: Reggeli után gépkocsikkal elmentünk a Zverovka hegyi szálló melletti felvonók 1004 m magasan lévő parkolójába, ahonnan rövid gyalogúton elértük a Rohács-völgy lezárt aszfaltútját, melyen 2 km-t menve, 1190 m magasságban elértük a Spalená-völgyet. A jól kiépített, meredek úton, 1225 m magasban kitértünk a 23 mmagas Rohács-vízeséshez, majd néhány kisebb moréna tó mellett felkapaszkodtunk a 2088 m magas Ostry Rohac alatti katlanba, az 1720 m magasan lévő, legnagyobb Rohácsi-tóhoz. Ebédelés után, szép úton, több tó érintésével ereszkedtük le a Smutna-völgybe, melyen az 1350 m magasan lévő Tatliaková menedékházhoz érkeztünk. Innen a Rohács-völgy aszfaltútján, a közel 14 km megtétele után, érkeztünk vissza a gépkocsikhoz. A szállásunkra visszaérve vacsora után fogadtuk Mács Istvánt, aki az elkövetkező három napon vezetett minket.

2016. július 5. kedd: Autókkal elmentünk Árvaváraljára, meglátogattuk a XIII. századtól több szakaszban, egy szikla élére épült Árva várát. Többek között Zsigmond király, Komorowski Péter, Mátyás király, Corvin János, majd a XVI. századtól a Thurzó család birtokolta. Többször átépítették, és fényes lakhellyé tették. 1920-ig az örökös Endrődy és Pálffy grófok lakták, majd múzeum lett. Három udvara, öt emelete van, a felső tornya 112 m magasan van a folyó felett. Részben a XVIII. századi állapotot mutatják be, alkalmanként élőképekkel, részben tematikus kiállítások vannak benne. A kápolnát jelenleg a római katolikus egyház kezeli, ide a belépőt nem lehetett a jeggyel együtt megvenni.

Utunk következő állomása Turdossin volt, ahol az 1390-ben épült, eredetileg gótikus típusú fatemplomot látogattuk meg. 1995-ben Europa Nostra díjat kapott a szépen restaurált, virágmintás kazettás mennyezetű templom. A barokk, faragott magyar szentekkel díszített oltár mellett kiemelkedik a Sárkányölő Szent György freskója a többi, élénk színű freskók közül. Említést érdemel a karzat is.

Az Árva mentén haladtunk tovább az 1954-ben épült Árvái-tározóhoz, amelyet a Fehér- és Fekete-árva összefolyása alatt épített gáttal hoztak létre. A 37 km²-es tó hat falvat árasztott el, köztük Árvaszaláncot, melynek Kálvária dombja a templomával és öt kereszttel szigetként áll ki a vízből. Egy 120 személyes hajóval félóra alatt értünk erre a szigetre, amelyet ma Művészetek Szigete néven neveznek. Fél órát töltöttünk a szigeten, ahol elsősorban a templomot látogattuk meg, melyben 18-20. századi, általában naiv egyházi képek, szobrok kiállítása van. További félórás hajóút után értünk vissza a kocsikhoz, kellő időben érkeztünk a szállásunkra.

2016. július 6. szerda: Esőre hajló idő miatt felcseréltük a hátralévő programot, így kocsikkal a 790 m magasan lévő oravicei termálfürdő parkolójáig mentünk. Az Oravicapatak mentén futó, lezárt aszfalt úton, majd egy szép tisztáson át értük el a vadregényes Tiesnavy-szurdokot. A szurdokban futó Juranov patak sok kisebb vízesést, szorost alkotott, melyet szemerkélő esőben jártunk-másztunk végig a hidakon, láncos meredékeken, és csodáltuk meg a változatos sziklaformákat. A 978 m magas Umria-nyergenát értük el a barátságos Bobrovec-völgyet, melyből egy kis kitérőt tettünk egy lápos, járdával kiépített réten át, egy 1600-as évek végén megszüntetett falu helyén álló kilátóhoz, ahol megebédeltünk. Kissé több mint 11 km megtétele után értünk vissza Oravicába, majd bementünk a Thermal Parkba, ahol közel 3 kellemes órát töltöttunk.

2016. július 7. csütörtök: Kocsikkal elmentünk a Liptószentmiklós felé vezető országút Huty-nyergéhez, mely alatt hagytuk a kocsikat. Visszamentünk a 940 m magas nyeregbe, ahonnan igen meredek úton indultunk a Biela skala, azaz Fehér sziklák alatt az 1805 m magas Szürke-hegynre. Kezdetben a nehéz terepen szomorú látványt nyújtott a sok széltörés által összetört fenyő, de 1330 m magasságtól nagyon szép kilátást kaptunk délre és északra is. Innen már kényelmesebb volt az út, nagyon változatos a növényzet, a Kis- és Nagy Fátrára, az Alacsony- és Magas-Tátrára, az Árvai Magurára gyönyörű kilátás van. 1500 m felett a Radové-sziklák között hullámzott az egyre több mászást igénylő út, mely több társunkat is visszafordulásra késztetett. Az 1600 m magasan lévő sziklavárat még 14-en értük el, onnan még 12-en mentek túl, majd csak négyen másztak ki a csúcsra Mács Istvánnal. Visszafelé ugyanezen az úton mentük, a korábban visszafordultak közül többen gyalog mentek vissza Zuberecbe, így szinte mindenki megtett 11 - 15 km-t. Vacsora után elbúcsúztunk Mács Istvántól.

2016. július 8. péntek: Reggeli után Szuhahoránál átmentünk Lengyelországba, ahol Witów után, a Fekete-Dunajec mentén elértük a Chocholowska-völgyet. A barátságos völgy alsó 4 km-ét aszfalt úton, a következő bő 4 km-t kővel kirakott és zúzottköves úton tettük meg a Chocholowskie turistaszállóhoz. Néhányan hosszabb-rövidebb szakaszon felmentek a Bobrovec-hágó felé, majd visszafelé kitértünk a II. János Pál pápa látogatásának emléktáblájával megjelölt közeli fakápolnához. A völgy végénél többen vásároltunk sajtokat a helyi pásztorházakban és 17 km megtétele után értünk vissza a parkolóba.

2016. július 9. szombat: Megköszöntük a szállásadóinknak a kiváló ellátást és Zólyomba autóztunk. Vásárlás után siettünk felkeresni a város szélén, a Jávoros-hegyen lévő, a történelem előtti időkben is lakott, majd a XII-XIII. században – főleg III. Béla és IV. Kun László király idejében – erősségé kiépült, felújítás alatt álló, csaknem nyolc hektáron fekvő Pusztavárat. A vár a XV. századi harcokban erősen megrongálódott és a XVI. században elpusztult. Fél óra alatt értünk fel a 270 m-rel a város fölé emelkedő vár alsó szintjét. Az első részből csupán a védőfal maradványai láthatók az erdőtől megtisztított területen, mögötte a vár(kastély?) falainak visszaépítése jelenleg is folyik. A Felsővárba nem mentünk fel, mert siettünk Korponán át Szentantalra.

A szentantali barokk-klasszicisztikus kastély Koháry András részére épült a régi vár helyén 1744-ben. Később a kastély a gazdag Coburg család birtoka lett. A XIX. században klasszicista köntöst kapott a dombon álló kastély, a homlokzat és díszkút megőrizte barokk formáját. A kastély művészeti megoldásában kifejeződik a naptár szimbóluma. Négy bejárata, hét árkádja, 12 kéménye, 52 szobája és 365 ablaka van. Lépcsősora Schönbrunn mintájára készült, a szintén barokk szobrok és a XIV. Lajos korabeli bútorzat emeli a szépen karban tartott kastély fényét. A kastély termeiben másfél órás, magyarnyelvű ismertető felolvasásával tekintettük meg a XVII.-XIX. századi bútorokat, melyeknek egy része eredetileg is a kastélyhoz tartozott. Megismerkedtünk a Koháryak, Coburgok történetével, családtagjaival. Megtekintettük a kastély csodaszép freskókkal díszített barokk kápolnáját is. Évszázados velencei acéltükrök, gyönyörű hímzések, antik műkincsek, a Koháryak levél- és könyvtára is láthatók. Ékessége az Arany szalon és annak bútorzata, amelyet Mária Terézia adományozott nászajándék részeként leányának, Mária Antoinettenek. A kastély tulajdonosa egy párizsi árverésen vette meg ezeket a bútorokat. Az eredeti búrokkal berendezett belső részein kívül látványos a nagy mennyiségű vadásztrófeával – főleg szarvasagancsokkal – és XIX. századi metszetekkel díszített hosszú folyosó. A második világháború végéig Coburg Ferdinánd bolgár cár élt benne. Jelenleg a földszinti részen erdészeti, faipari és mezőgazdasági bemutató látható, fegyver- és trófea-gyűjtemény van kiállítva.

A látogatás végén elbúcsúztunk egymástól, és két óra alatt érkeztünk haza.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Terényi programterv

2014. május 1 – 4.

Május 1.:

Érkezés 10.00-ra Terény, Kiskérpuszta vendégházhoz (ajánlott útvonal: 2/a. – 2. sz. úton Rétságig, a város után jobbra, Bánk felé kell letérni, majd Bánkon át Romhány, Kétbodony, Szente, Magyarnándor, Cserhátsurány községeken át Terénybe. A községen át kell menni Szanda felé, további 1 km-re balra van a letérés Kiskérpusztára. Akik velem akarnak jönni, azok legyenek 8.00 előtt az M3-as kivezető szakaszán lévő, M0 előtti Schell kútnál.).

Szállásfoglalás, kirakodás után 11 órától gépkocsival Szandaváraljára, látogatás a tájházban (ez alatt a gépkocsik egy-egy gk.vezetővel átmennek Terénybe, ahonnan egy kocsi visszahozza a sofőröket), majd túra Szandaváralja – Terény között (5 km, országos kék). Ismerkedés a falúval, a tájház megtekintése (közben egy kocsi visszamegy Szandaváraljára az ott maradt kocsiért). Kocsikkal vissza Kiskérpusztára, ott vacsora készítés, vacsora.

Terényi asszonyok

Május 2.:

8.00-kor kocsikkal indulás Cserhátsurányba, onnan az országúton gyalog Herecsény-Harasztipusztáig (3,2 km). Majd a piros jelzésen észak felé megyünk, útközben megnézzük a XIV. szd-i templomot, 4,7 km után érjük el Szilvágynál a régi szécsényi utat, azon, az országos kéken megyünk vissza Cserhátsurányba (3,2 km). A faluban a Simonyi és a Jánossy kastélyok valószínűleg csak kívülről nézhetők meg, de az 1344-ben épült rk. templomot megtekinthetjük. 16.00-ra kell visszaérkeznünk Terénybe, az Orsós-magnó Múzeumhoz. A múzeum látogatás után megyünk vissza a szállásra vacsorát készíteni és elfogyasztani.

Nagy Vilmos

Május 3.:

8.00-kor kocsikkal indulás Szandaváraljára, onnan az országos kéken felmegyünk az 527 m magas Szandavárához (3,5 km), majd 2 km-nyi szekérúton vissza Szandaváraljára.

Kocsikkal Terénybe megyünk, megnézzük a Csipkemúzeumot, 16.00 órától pedig meghallgatjuk a CSAKTE kórus műsorát, amelyet nekünk fognak tartani. Utána megyünk vissza vacsorázni a szállásra.

Szandavár romjainál

Május 4.:

Reggeli után csomagolás, könnyű túra a környéken, majd bemegyünk a faluba. Esetlegesen elmaradt programok pótlása, részvétel a misén. Utazás haza.

 -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A Szabadság Vándorai szakosztály 2013. május 1-4-i túrája a Zempléni-hegységben