Június 30-án 5.30-kor indultunk az Erzsébet térről. Váltakozó esőben mentünk a 6-os úton, Szekszárdon, Mohácson át - ahol a Csele-pataknál pillantást vettetünk II. Lajos emlékoszlopára, majd a csatamezőre - Udvarnál értük el az országhatárt. Dél-Baranyán át Eszéknél mentünk át a Dráván, ezzel elhagytuk a történelmi Magyarországot, majd Kelet-Szlavónián át Horvátországot a Szávánál. Bosanski Samac-nál léptünk be Bosznia-Hercegovinába, Doboj-on és Znicán át Visokoig a Bosna mentén mentünk. Az ottani, elég szabályos formájú hegyekben piramisokat sejtenek, amelyet valószínűsítenek a folyó ásatások. Útépítés miatt kisebb késéssel érkeztünk meg Szarajevóba, ahol előbb busszal néztük meg a várost,  megdöbbentő volt a háborús pusztítás. Az ugyancsak romos hajdani városházánál - ahonnan indult végzetes útjára 1914-ben Ferenc Ferdinánd - leszálltunk a buszról és elsétáltunk az 1531-ben épült, 13 x 13 m-es központú, 26 m. magas kupolájú Gazi Huszref bég-dzsámihoz, amelyhez három alacsonyabb kupolájú oldalszárny tartozik. A bejárat előtt móríves, három félkupolás előcsarnok áll. A templom mellett két türbe (sír), előtte díszkút van. A kerítő fal mellett emelkedik a 30 m. magas óratorony. A templommal szemben találtuk az 1537-ben épült Kursumli-medreszt, az iskolát. Innen a piactérre és azt körülvevő különböző iparosok utcáin jártunk. Rövid szabad idő után egy 959 m. magas hágón átkelve a Neretva völgyében utaztunk az első benyomásra szomorú látványt nyújtó, sok kiégett, szétlőtt épületű Mostarba. Vacsora után esti városnézés keretében megnéztük az esti várost a Régi híddal és csendes, barátságos kávéházakat.

Július 1-én  a városközpontban, a Brace Fejican sétáltunk az 1620-ban épült Ibrahim Efendi-dzsámi mellett, majd egy helyi idegenvezetővel megnéztük az 1557-ben emelt, szép arabeszkekkel és virágmintákkal festett falú, muránói színes üvegű ablakokkal készült Karadzsos bég-dzsámit. A dzsámi előterét hatalmas kupola fedi. A dzsámi udvarán múzeumnak berendezett medreszt és könyvtárat, szép kutat, a kertjében temetőt láttunk. Tovább sétáltunk a hangulatos török városrészen át, közben a rézművesek üzletei között értünk az 1566-ban épült, 20 m. magas, öszvérkapaszkodóval ellátott Régi hídhoz. A híd előtt a hatalmas, négyszegletes Hercegusa bástyatorony és a félköríves Tara-bástya áll. A híd után a jobbparton a XVII. századi Helabija-bástya és dzsámi majd a Radobolje patak felett ívelő Görbe hídon mentünk át. Lementünk a Neretva partjára, ahonnan szép kilátás van a hidakra és a folyóra. Közben hiába vártuk az ugrásra készülődő fiuk mutatványát. Kötetlen sétálás után utaztunk tovább a hegyek között Megjugorje-be. A kegytemplom közelében álltunk meg. Néhányan felmentünk a sziklás Kálvária úton a messzire látszó kereszthez. Visszafelé megálltunk egy pillanatra a parkban, ahol egy fantasztikusan megalkotott feltámadó Krisztus szobor áll. Ezt a többiek is megnézték, majd a kegytemplomot látogatták meg. Capljinánál értük el újra a Neretvát, melynek mentén felfelé Pocitelj-be érkeztünk. Mindenkit elbűvölt a városka, felette a Mátyás király támogatásával 1444 és 1448 között épült vár és erőd, valamint a hegyoldalban az 1563-ban épült dzsámi, a sokkupolás medresszel. Capljinán, Stolecen és Ljubinjen át a Trebisnjica völgyén értünk a mediterrán jellegű Trebinje-be. Vacsora után ismerkedtünk a kissé zajos, déliesebb hangulatú várossal.

Július 2-án szemerkélő esőben hagytuk el ezer méteres hegyek között, 404 m. magas határállomáson Bosznia-Hercegovinát és érkeztünk ismét Horvátországba. Leereszkedtünk a háborús nyomokat hordozó Dubrovnikba, a hajdani Raguzába a Pile toronyban lévő, Szent Balázs szobra által őrzött felvonóhidas Pile-kapuhoz. A kapun át az 1438-ban épült Onofrio kutat  és 1520-ból való Sveti Spas templomot, mellette a gótikus Ferenc-rendi templomot néztük meg, majd a 20 méter széles Placán a paloták nézegetése közben sodródtunk a tömeggel a szemerkélő esőben, melynek a térré szélesedő végén a Sponza-palotát, a Városházát az óratoronnyal és a Roland oszlopot - a Roland kardjának hossza volt a város hosszmértéke, a raguzai rőf - láttuk. A Rektorpalota és a Katedrális után a Punta-kapun kimentünk a mólóra, ahol a hajdan lánccal védet városi kikötőre láttunk. Visszafelé az Akváriumot néztük meg, majd meglátogattuk az 1713-ban elkészült Katedrálist. A főoltár képe Tizzian alkotása, több szép kép mellett érdekes a mozaikkal kirakott Szent Bernát oltár. Ezután mindenki saját érdeklődésének megfelelően alakította a programját. Egyesek a sikátorokat járták, mások további templomokat kerestek fel, volt aki a városfalra ment ki vagy a Hajózási Múzeumot nézte meg. A további utunk a tengerparton - mintegy 6 km-t újra Bosznia-Hercegovinában - vezetett, üde változatosság volt Neretva torkolat szépen művelt környéke a meredek, sziklás tájban. Közben kisütött a nap, így Baska Vodán megálltunk fürdeni a tengerben. A kellemes fürdőzés után folytattuk az utunkat Sinj-be, ahol két éjszakát töltöttünk.

Július 3-án először a 360 m. magasan lévő, már a X. században álló Klissza, ma Klis várát kerestük fel. A vár alsó szintjére a XIX. században épült főbejáraton át mentünk be. Az Avanzato-tornyon át értük el a középkori második bejáratot, melyen keresztül jutottunk a középső szintre. Innen mentünk az Oprah-toronyba, melyen hatalmas horvát zászló leng. Sok lépcsőn jutottunk fel a harmadik bejáraton keresztül a felső várba, ahol a Szent Vid-templomot, a helytartó lakását, a fegyver- és lőportárak, valamint a laktanya épületeit találtuk. Ebbe a várban menekült előbb IV. Béla király a tatárok elöl, akik körülfogták a várat és az ostrom csak azért maradt el, mert a király tovább menekült, itt hagyva a feleségét és gyermekeit. Katalin és Margit királyleányok itt haltak meg 1242. március 13-án és itt született Árpádházi Szent Margit. A várban sok gyógynövényt is találtunk. Innen Split (Spalato)-ba buszoztunk, ahol a 215 x 180 méter alapterületű Diocletianus császár palotájába a hajdan a tengerről nyíló Bronz-kapun léptünk be az alagsorba. A déli szárnyból lépcsőkön jutottunk fel a palota előcsarnokába, majd boltíves oszlopsoron át jutottunk a császár hajdani mauzóleumába, a jelenlegi dómba. A dóm főkapuja felett volt IV. Béla király leányainak szarkofágja, de tatarozás miatt ideiglenesen máshol van most. A dóm boltozatát nyolc gránitoszlop tartja, a boltozat alatti frízen körben vadászjelenetek vannak. Hatalmas szószék, XIII. századi feszület és XIV. századi oltárok vannak a dómban. A templom kijárata mellett áll a harangtorony, melyet V. István király leánya kezdett építetni a XIII. században és a XVII. században készült el. Az alja román, középen gótikus és fent már reneszánsz stílusú. A dómmal szemben, egy keskeny utcán át jutottunk az eredeti római formában megmaradt Jupiter szentéjbe, amely a VIII. század óta keresztelőkápolna. A szentéjben egy hatalmas Keresztelő Szent János szobor van. A továbbiakban mindenki az érdeklődésének megfelelően felment a toronyba, sétált a szűk utcákban, felkereste a Vas-, Ezüst-, valamint a bejárattal szemben az Arany-kapukat. Az utóbbi előtt áll Grgur püspök monumentális bronz szobra. Az eső újra eleredt, így a fürdőzés helyett a Hét Kastély öblét megkerülve Trau, ma Trogir városkát látogattuk meg, melynek várába menekült Klissza várából IV. Béla király a tatárok elől. A felnyitható hídon át, a Déli városkapun keresztül, hangulatos szűk utcácskákon át jutottunk el a főtérre, ahol az 1240-ben elkészült Szent Lovro-katedrálist és a kincstárát látogattuk meg. A kettős oszlopsorral osztott templomtérben a XII. századi márvány szószék mellett több szép reneszánsz síremlék van. A főoltár alatt nyugszik a tatárokkal vívott csatában elesett Omeri Vilmos, III. Béla király unokája, akinek emlékére koszorút tettünk az oltár mellé. A kincstárban szép kegytárgyak és festmények között van IV. Béla király koronázópalástjának csuklyája Szent Márton alakjával hímezve. A 47 m. magas toronyból pompás kilátás volt a városra és a tengerre. A katedrális mellett van a XV. században épült városháza, melynek udvaráról szép gótikus lépcsőház és ablakok látszanak. A szabadidőben még néhány templomot, hangulatos, utcára települt vendéglőket és a Kamerlengo-erőd bástyáit lehetett felkeresni, majd visszautaztunk Senj-be a szállásunkra.

Július 4-én sok kilométeren át aknaveszélyre figyelmeztető táblák és sok kilőtt, kiégett ház mellett a Krka Nemzeti Parkba mentünk. A Krka folyó alsó szakasza sok ágra bomolva, öt szinten, több kisebb-nagyobb csodálatos vízeséssel érkezik a tenger szintjére. Ezek között a vizek között, szépen kiépített járdákon és sétautakon mentünk le az utolsó vízesés alá, majd hosszabb édesvízi fürdés után vissza a buszhoz. Közben a régi erőmű építményeiben a víz által működtetett helyi iparosság bemutatóját láttuk. A következő állomásunk Sibenik volt. A reneszánsz püspöki palota mellől a Kikötői kapun át érkeztünk az 1431-től 1473-ig, majd 1505-ig épült, 38,5 m. hosszú és 14, illetve 18 m. széles gótikus-reneszánsz Szent Jakab katedrálishoz, mely előtt a templom építője, Juraj Dalmatinac szobra, oldalt a XV. században épült, loggiás városháza és a szégyenoszlop áll. A templom főkapujának két oldalán Ádám és Éva szobra, felettük Szent Péter és Pál, oldalt a tizenkét apostol szobra áll. A szentéj külső falán 72 donátor és építő feje néz a látogatóra. A gazdagon díszített templom háromhajós, a hajókat gótikus oszlopsor képezi, a szentéj alatt lóhere alakú keresztelőkápolna van, melyet egyetlen kőből kifaragott zárókő fed. Középkort idéző utcákon, a temető mellet jutottunk fel a Szent Anna erőd falaira, ahonnan pazar kilátás van a városra, a kikötőre, a tengerre és a távolabbi erődökre. Ezután szabad program keretében még néhány templomot, parkot, érdekes házat és palotát lehetett felfedezni. Estére Horvátország legmagasabb hegye, az 1831 m. magas Dinara mellé, a szép várú Knin-be buszoztunk.

Július 5-én reggel Murtel-be utaztunk, ahol egy kisebb hajó várt reánk. A barátságos Ante és társa által irányított hajó majd két óra alatt ért ki a Kornati szigetek között a nyílt tengerre, majd függőleges szirtek mellett haladt el. Az egyik szírt után befordult egy kisebb csatornába, ahol két szál deszkából készítet kikötőnél megállt. Az egyik hajós motorcsónakkal elment, közülünk a többség kellemesen fürdőzött a tiszta tengerben, néhányan a szirten járkáltak. Majd a kis hajóval mi is átmentünk egy másik szigetre, ahol néhány házból álló nyári halásztelep van. Itt már az addigra elkészített sült makrélával és egy pohárnyi borral vártak. Ebéd után tovább hajóztunk, majd még egyszer megálltunk a nyílt vízen újabb úszkálásra. Pontosan hat órára értünk vissza Murtelbe, ahonnan a reggeli úton mentünk vissza Kninbe.

Július 6-án a hegyek között, Gracacon és a Velebit hegység 766 m. magas hágóján át értünk a Velebit csatornához. A csatorna felett ívelő új hídról - alatta kecskék hűsöltek - nagyon jó kilátás volt a Velbit hegység déli végére, a csatornára, a szigetekre. A hídtól Starigradnál fordultunk a Nagy Paklenica szurdokba. Az indulási helytől egyre meredekebb út vezet a szurdokba, annak mindkét oldalát hatalmas sziklafalak alkotják, melyeken sziklamászók gyakoroltak. Mintegy 150 m. emelkedés után a társaság egy része a sziklák után 600 m. magasra kapaszkodott, ahonnan gyönyörű kilátás volt a szurdokra és a tengerre. A Jurline és a Skiljici elhagyott tanyák és kaszálók után kissé sziklás, enyhe emelkedésű úton érte el majd 800 m. magas nyerget, ahonnan erősebb ereszkedéssel egy szép völgy oldalában értek el a 480 m. magasan lévő Paklenici házhoz és a vízimalmokhoz, ahová többen a szurdokon mentek fel. Visszafelé mind a két társaság, - külön-külön - a Nagy Paklenica patak völgyében, majd a szurdokba ment vissza. Ezen, az akkor még zord úton menekült 1242-ben IV. Béla király is a tatárok elöl. Akik oda-vissza a völgyben mentek, azok 11, akik a hegyen át mentek, azok 13 km- t tettek meg. Mivel a tervezettnél tovább tartott a túra és nagyon meleg volt, ezért másnapra maradt a városnézés, helyette tengeri fürdés következett. Estére Obrovacban szálltunk meg, ahol a Zrmanja folyó a tengerbe ömlik.

Július 7-én reggel Zadar, azaz Zára várost látogattuk meg. A csillagbástyás erődből kialakított parkon át értük el a Városi-kikötőt és  a szárazföldi városi kaput, ott van a Szent Simon-templom és az Öt Kút tér. Oldalt áll az egykori városi kapitányok rezidenciája. A főutcán mentünk végig a IX. században épült Szent Donát-templomhoz, majd a XI. századi, tatarozás alatt álló, Szent Mária-templomhoz, melynek román stílusú harangtornyát Könyves Kálmán király építette, ezt az oszlopfők vésete és a körbefutó felírat tanúsítja. A másik oldalon a folyamatos feltárás alatt álló római fórum, egy római oszlop és egy római diadalív maradványa van. Meglátogattuk még az 1282-ben épült Szent Ferenc-templomot. A szabad program közben még további templomokat kereshettünk fel, a parton meghallgathattuk a magyar tervező által készített víziorgonát, ránézhetünk a városi loggia-ra és az 1562-ben épült őrség-loggia-ra, valamint néhány szép középkori palotára. A tengerparton folytattunk az utunkat Jablanicaig, ott némi nehézség után találtunk rá a Zavratnita-fjordra. A Rab-szigeti komp kikötőjétől a sziklafalba épített gyalogúton jutottunk a szárazföldbe mélyen benyúló, nagyon szép látványt nyújtó fjord bejáratáig. Tovább mentünk a tengerparton Senj, azaz Zengg, a hajdani kalózvárosig. A XII-XIII. századbeli katedrális megtekintése után a romantikus óváros utcáin sétáltunk, megkoszorúztuk a város szülötte, Jurisics Miklós, Kőszeg hős védőjének szobrát. Felkerestük a II. József által Bécstől Zenggig építettet hajdani postaút végére állított kaput, melyen német mérföldben vannak megadva a birodalom útbaeső városainak távolságai. A társaság több tagja felment a jó kilátást nyújtó hegyre, amelyen áll az 1558-ban épült, szépen tatarozott Nehaj-várba, amelyet hosszú ideig a kalózok birtokoltak. Érdekes volt a Szent Ferenc templom harangtornya és az ó-horvát, glagolitaírással ékesített padjai. A hegyek között folytatódott az utunk a Nagy-Kapela-hegység 698 m. magas hágóján át, ahonnan búcsúpillantást vetettünk a tengerre. Barátságos hegyek között buszoztunk Gospicbe, a szállásunkra. Ebben a városban is még sokfelé látszanak a háború nyomai, de igen élénk életet találtunk.

Július 8-án a Kis-Kapela hegység 980 m. hágóján léptünk át a Duna vízgyűjtő területére és sok erdő között érkeztünk meg a Plitvicai-tavakhoz, amely 16 tóból álló természeti csoda. 636 m. magasan kezdődik és több mint 8 km. hosszan, 133 m. eséssel ér a Korana folyócskába. Ennek a középső szakaszát két részben jártuk végig. Előbb egy helyi elektromos busszal felmentünk a Proscansko-tó kifolyásáig, ahonnan többnyire kiépített járdákon, hidakon jártuk be a több ágra szakad víz sok vízesését és tavait. A Kozjak-tavon hajóval mentünk végig, majd az alsó részt előbb a szikla oldalába épített járdán tettük meg, ennek a résznek a végén a meredek oldalban barlang van. A további út a víz felett épített hídon át a Nagy-vízeséshez vezetett, ami a Plitvica-patak 78 m. magas látványos leszakadása a Koranába. A parkolóba ismét elektromos busszal mentünk vissza. Estére a 8 km-re levő Korana kempingbe mentünk, ahol egymást érték a töbrök (víznyelők). Barátságos faházakban töltöttük az utunk utolsó éjszakáját.

Július 9-én a Korana völgyében, szépen ápolt földek között buszoztunk Károlyvárosig, majd autópályán érkeztünk meg Zágrábba. A Nemzeti Dalszínháztól a Frangepán utcán mentünk be az Ilicára, amely a város üzleti utcája. A Köztársaság térre értünk, amelynek meghatározója Jellasics lovas szobra. Mögötte a hajdani vámhivatal, ma üzletház a tér legjellegzetesebb épülete. A piacon át mentünk fel a várba a sok átépítés után a XIX. század végén a mai formájában újjáépített gótikus Szent István-székesegyházhoz. A főoltár oldalain Szent István és Szent László, középen a Szentcsalád arany-ezüst domborműve látható. A XI. századból megmaradt sekrestyében freskók, a kincstárban Szent László palástja látható. A katedrális előtt áll az 1882-ben készült Mária szobor. Két oldalán két kerek bástya a XV. századi várfal maradványa, ezek mögött félkörívben a XVI. századi érseki palota van. Tovább menve egy szép klasszicista palotában találtuk meg az Ady Endre Zágrábi Magyar Kultúrkört. Az egyik városkapu tornya, az 1242-ben épült Kamenita vrata (kőkapu) alatt a Fekete Mária-kegyhelyet találtuk sok-sok égő gyertyával. A jezsuita rendház és a barokk Szent Katalin templom után értünk a köztársasági elnök rezidenciája, Gubec Máté, az 1572-ben kivégzett parasztvezér szobra érintésével a Szent Márk Térre. E téren áll a horvát parlament, a skupstina és a XIII. században épült Szent Márk-templom. Innen kacskaringós utcán jutottunk vissza a Köztársaság térre, majd az Ilicára. A busszal kissé nehezen sikerült kijönnünk a városból, hogy a következő úticélunkat, a Trakoscan várkastélyt elérjük. Eredetileg a XIII. században várnak épült, tulajdonosai többek között a Cilleiek, Corvin János, majd a Draskovics családé volt 1945-ig, akik addig lakták is. 1840 és 1862 között nyerte el a mai romantikus várkastély alakját, ami épségben meg is maradt. Múzeumi berendezése 1952-ben kezdődött. Kiemelkedő a vitéz- és vadászterem, a zeneszalon, továbbá az arcképgyűjtemény és a századonkénti bútorok. Az ápolt parkból különösen kitűnik a kastély szépsége. Hazafelé Lepoglava-ban a tatarozás alatt álló Pálos-rendi templomban megkoszorúztuk Corvin János síremlékét, majd Varasdon át a Dráva partján értük el az autópályát és a történelmi Magyarország határát. Muraközön át Lentinél léptünk be Magyarországba és koraeste érkeztünk meg Budapestre.